NET-PENNA online vers- és meseíró verseny
Ajánló a beérkezett alkotások közül:
Zsólyomi Petra: Arnold különleges utazása
Egyszer volt hol nem volt, élt egyszer egy fafaragó, és annak a fia, Arnold. Ketten éldegéltek az erdőszéli kis házukban, mikor egy nagy vihar után az apa nem tért vissza a favágásból. A fiú rémülten kereste az apját, de mindhiába, nem találta sehol sem. Bejárta a fél erdőt, végig kutatta a várost, de akkor sem találta. Aztán egyszer a keresés közben, betévedt egy látnok sátrába, aki megragadván az alkalmat csábítani kezdte a fiút.
- Segíthetek? Érdekel a jövőd? – kérdezi az asszony.
- Köszönöm.
- Ugyan fiú! Tudom, mit akarsz!
- Micsoda!?
- Megtalálni az apádat. Én segíthetek!
- Hogyan? – kérdezi Arnold kétségbeesetten.
Ekkor az asszony lerántotta a leplet bűvös gömbjéről, és kántálni kezdett.
- Mondd asszony mit látsz?
- Hatalmas bajt!
- De mégis micsodát?
- Az apád….. Ja, ne!
- Mi történt vele?
- Elrabolták!
- Kicsodák?
- Az ördög csatlósai!
Arnold nem hitt a nőnek.
- Micsoda? Hazudsz! Ördögök nem is léteznek.- mondta.
- Ó, dehogyisnem, csak jó helyen kell keresni őket!
Az ifjú azonnal elhagyta a sátrat.
- Ördögök! Itt? Biztos, hogy nem!
Most az irányt a házuk felé vette. Összeszedte holmiját és nekiindult a nagyvilágnak, hogy megtalálja hőn szeretett édesapját, akinek mindenét köszönhette. Amikor a megye határához ért, összefutott egy lánnyal, és közösen folytatták útjukat.
- Hé!– kiabált a lány – Te ott! Állj meg!
Arnold különösen ránéz, és folytatja az útját.
- Nem hallod!? Várjál meg!
- Mit akarsz, te lány?
- Azt, hogy menjünk együtt.
- Miért?
- Mert egy ilyen ártatlan, szegény leányka csak nem mászkálhat egyedül ebben banditákkal teli erdőben.
- Akkor eddig hogy jöttél?
- Egyedül. – mondta elmosolyodva a lány.
- Mit viszel, és hová? Egyedül?!
- A fővárosba tartok eladni a portékámat.
- Mit árulsz?
- Ékszereket: aranyat és ezüstöt.
- Jól van, akkor mehetünk együtt is, mivel nincsen pontosabb úticélom. Csak ne beszélj olyan sokat, mint eddig!
- Jól van – mondta elpirulva a lány.
Végül a csend és a rend nem volt tartós. A lány csak mondta és mondta a magáét. Arnold már kezdett kikészülni, mire neki is megeredt a nyelve. Kiderült, hogy a lányt Szedernek hívják, árva, a szomszédos faluban él, és nagyon szeret beszélni. Az éjszaka nyugodtan telt. Másnap folytatják útjukat, amikor az út kettévált.
- Na, most merre? – kérdezte Arnold.
- Az a baj, hogy én sem tudom.
- Mi az, hogy te sem? Azt mondtad, hogy már többször jártál erre!
- Ez nem teljesen igaz.
Arnold még jobban kikészült, de a lány folytatta:
- Legyen a jobb, mert az mindig jobb!
De rossz irányba indultak. A hegyekbe vették az irányt. Két napi gyaloglás után már ők is észrevették, hogy valami nem stimmel.
- Kész, ennyi, eltévedtünk. Vége van mindennek!
- Szeder, ne legyél kiakadva! Nem én mondtam, hogy erre menjünk. – szólt rá dühösen Arnold.
De ekkor fényt láttak. Először azt hitték, hogy vándorok lehetnek, de nem ők voltak. A ördög csatlósai tanyáztak az erdőbe, eltévedt embereket keresve. Szeder észrevett egy ketrecet, amibe emberek voltak bezárva.
- Arnold, ki kell szabadítanunk őket!
- Minek? Úgysem fog sikerülni!
Szeder megindult a ketrec felé hogy kiengedjen három foglyot.
- Hé, fiúk! Ezeket süssétek meg jól, ne legyenek rágósak!
- Jól van már Tuskó – válaszolt Tökfej.
Erre megszólalt Bumburnyák:
- Hékás, ti is érzitek ezt a szagot?
- Ja, a te bűzödet!
- Nem arra gondolok. Ember szagot érzek!
- Na, nem mondod!? Itt vannak mellettünk bezárva.
- Nem, ez más. Ez szabad fiatalok szaga.
- OTT VANNAK!
- Szeder, siess!
- Gyertek, futnunk kell.
Amíg a csatlósok lomhán és kelletlenül futásnak eredtek, addig a három fogoly megszökött és Arnolddal és Szederrel iramodtak neki a menekülésnek. Most már öten „folytatták” útjukat. Szerencséjükre nem messze volt az erdő széle, így megmenekültek.
- Ide nem jöhettek rondaságok! – kiabált Szeder – Elégtek a napon ti átokfajzatok!
- Miért hoztatok ki? – kérdezi az egyik gyerek
- Szeder ötlete volt. Felőlem maradhattatok volna.
- Kik vagytok?-kérdezi Szeder.
- Ő Borka és Emil. Én Geréb vagyok, a testőrük.
- Miért kik vagytok?- kérdezte értetlenül Arnold.
- Ők itt ketten Izor király gyermekei. Zuhatagba tartottunk nővérük esküvőjére.
- Az hol van?- kérdezősködött tovább Arnold.
- A Szemfog lábánál.
Arnold és Szeder furcsán néztek a lovagra. Soha nem hallottak még ezekről a helyekről.
- Hagyjuk, nem fontos. De mindenféleképpen Zuhatagba kell érnünk.
- Mi pedig meg akarjuk találni az alvilág kapuját.
- De miért?
- Az apámat elrabolták az ördögök, ki akarom szabadítani!
- Díjazom a bátorságod fiú, de az nem fog sikerülni. Az alvilág kapuja a hegység gyomrában található. Gyertek velünk Zuhatagba, ott majd segítséget kaphattok .
Az ördög csatlósai megszégyenülten visszakullogtak királyuk elé, zsákmány nélkül.
- Üdvözlégy felség!
- Nem kell az alázkodás! Na, hol vannak a kis katonáim?
- Felség, az a gond, hogy most nem hoztunk egyet sem.
- Hogy micsoda? Ti három agyalágyult! Mi az, hogy nincsenek?
- Két kisgyerek elbánt velünk, felség.
Misó király bőszületében nem tudta, hogy mit tegyen és mit nem.
- Elárulnátok, hogy hogyan történt?
- Az úgy volt, hogy…..- kezdték tétován a csatlósok.
- Hagyjuk inkább, hallani sem akarom! Csak azt mondjátok meg, kik voltak azok?
- Arnold és Szeder.
- Ennyi éppen elég. TÖMLÖCBE VELÜK!
- Kérünk téged felség, ne tedd!- ezzel Tuskó, Bumburnyák, és Tökfej börtönbüntetésre ítéltettek az idők végezetéig.
- Hívjátok a hajtókat, lesz egy kis feladatuk!
Eközben a fiatalok folytatták útjukat Zuhatag felé.
- Geréb, ott vagyunk már? Mindjárt leszakad a lábam!- panaszkodott Arnold. Ő ugyanis gyalog kényszült megtenni az utat, míg a többiek a ló hátán utaztak.
- Már csak egy-két nap és ott leszünk.- mosolygott le a nyeregből Geréb.
- Ó, persze! Lóháton könnyű!
- Sajnálom, de négynél többen nem férünk el a lovon.- kacagott fel Emil.
- Akkor szállj le és cseréljünk! Mit szólsz hozzá, hercegúr?
- Neked meg mi a bajod?- kérdezte Szeder.
- Az, hogy már két napja gyalogolunk, és még csak most értük el a hegyeket! Az apám ki tudja, hol van? Minden perc számít!- méltatlankodott Arnold.
Körülbelül két óra múlva:
- Ennyi nem bírom tovább, feladom. Menjetek tovább nélkülem. – Szólt Arnold.
- Ugyan már, nem lehetsz ennyire fáradt. Meg akarod találni az apádat vagy nem?
- Szeder te ebbe ne szóljál bele!
Geréb megszólalt:
- Megérkeztünk! Ez itt Zuhatag.
Az a látvány, ami eléjük tárult felfoghatatlanul gyönyörű volt. A rengeteg vízesés, azoknak a kristálytiszta vize, szemet kápráztató volt. Egy csapat szolga indult a fogadásukra.
- Üdvözöllek Geréb lovag! – szól Kardos.
Geréb lepattant a lóról, és öccse elé rohant:
- Testvérem, de régen láttalak! Hogy megváltoztál!
- Te is- ölelték meg egymást Kardos és Geréb.
- Gyertek be, biztos el vagytok fáradva.
- Mi az, hogy – és Arnold előre tolakodott.
- Ez meg ki?- értetlenkedett Kardos.
- Majd elmesélem….- kacsintott testvérére Geréb.
De az ördög hajtói nem hagyták nyugton őket. Az éj leple alatt megpróbálták megölni a két szabad ifjút: Arnoldot és Szedert. Arnold megmenekült, de Szedret elvitték magukkal és ez Arnoldnak nem hagyott okot a maradásra. Másnap reggel a király elé járult, és elmondta kívánságát:
- Felség! A segítségedet szeretném kérni.
- Ki is vagy te?- nézett rá élesen a király.
- Arnold vagyok, kinek társát a múlt éjszaka az ördög hajtói elrabolták.
- Miben kérnéd a segítségem, fiatalember?
- Pár jó embert kérnék felség, hogy segítsenek kiszabadítani apámat, Szedert és hogy meg tudjam ölni Misót, az ördögök vezérét, ki minden romlás okozója.
- Legyen, segítek, de nem csak legjobb embereim közül kapsz párat, hanem felvértezlek házunk ősi varázstárgyaival.
Izor király Arnoldnak adta a Varázstarisznyát, az Újrakovácsolt kardot , és a Láthatatlanná tévő köpenyt, melyek segítségére lesznek a Misó és serege elleni harcban.
- Neked adom hat legjobb katonámat, kapsz hét lovat, és az útra elegendő elemózsiát.
- Köszönöm felség! Ígérem, hogy viszonozni fogom nagylelkűségedet, ha visszatértem!
- Úgy legyen, várunk vissza fiam!- engedte útjára Arnoldot a jószívű Izor király.
Ezzel a csapat megkezdte kalandját a pokol bugyrai felé.
- Hát, itt volnánk! Íme a pokol kapuja. – szólt Kardos vitéz.
- Innen már nincsen visszaút!-mondta a másik lovag.
- De ha meghalunk legalább hősökként halunk meg, akik életüket áldozták az emberekért!- szólt egy harmadik vitéz.
- Uraim – szólalt meg Arnold-, ha abbahagyták magasztaló beszédüket, akkor elindulhatnánk lefelé, nemde bár ?
- Igaza van Arnoldnak – szólal meg Geréb – Induljunk meg lefelé vagy sosem érjük el a földalatti várost.
- Földalatti város?- Arnoldnak inába szállt a bátorsága egy pillanatra.
- Arnold gyere már!- bátorították a harcos lovagok.
A lefelé vezető út izgalmakkal teli volt, többször majdnem lebuktak, küzdeniük kellett a felfelé érkező ördögökkel, de a félelem is az útitársukká vált olykor-olykor. Pár perc múlva az igazi csatára is sor került. Míg a hat katona hősiesen küzdve feltartotta az ellenséget, addig Arnold Misó királyt kereste a várában. Aztán a trónteremben talált rá a csatába készülve.
- Gyerünk, hozzátok a kardomat és pajzsomat hadd vágjak pár emberhúst!
Szolgálói kérését teljesítve sürögtek – forogtak körülötte, míg Arnold oda nem szólt a királynak.
- ÜDVÖZÖLLEK „FELSÉG” –mondta és lerántotta magáról láthatatlanná tévő köpenyét – JÖTTEM HOGY KIVÉGEZZELEK!
- Te engem MEGÖLNI? Hogy képzelted? El se érsz idáig, mert nyomban szétszelnek szolgálóim!
INDULJATOK, ÖLJÉTEK MEG! – a két „katona” rémülten, kislány módjára elrohant a teremből.
- Látom, nincsen, ki megvédjen „felség” ! – szól hozzá gúnyosan Arnold.
- GYERE IDE TE KÖLYÖK! Hogy képzeled? Belőlem gúnyt űzni?!
Az ördögök királya, Misó megindult Arnold felé. De ő is előveszi kardját és a támadni kezd. Mikor kardjaik összeértek akkorát szóltak, hogy a föld is beleremegett.
- Úgy látom, jártál Zuhatagban az ÖCSÉMNÉL! Honnan más honnan lenne nálad az Újra kovácsolt kard. De az igazából engem illetne!
- Ez nem igaz! Téged száműztek az emberek közül, neked már nincsenek ottani jogaid!
Arnold ellöki Misót, és elkezd lépdelni feléje kardjával megsebezvén az ördögöt, kinek bőrét a penge megégette. Misó kiáltására csatlósai védelmére siettek. Arnold hátrafordult, de ez idő alatt az ördög feltápászkodott, és sebet ejtett a hátán.
- Támadjátok! – és Misó elfutott.
Arnold figyelme most már a királyról a csatlósokra fordult. Harc közben többször is megsebesült, mikor az utolsó csapást mérték volna rá, betoppantak hű társai a kiszabadított foglyokkal. A csata a trónteremben folytatódott. Geréb, Arnold segítségére rohant, a fiú kiszabadított édesapjával.
- Arnold, fiam te mit keresel itt?
- Jöttem, hogy kiszabadítsalak. Geréb, Szeder jól van?
- Igen, jól.
- Bocsáss meg apa, de most mennem kell, meg kell keresnem Misót, mert még nem végeztem vele!
- Veled tartok – szólt Geréb.
- Rendben, akkor induljunk.
Misó nem jutott messzire, mert sebébe majdnem belehalt. Sajnos Arnold nem tudta, hogy neki sincsen sok hátra, a hátán lévő seb miatt.
- Nem érzem jól magam. – Arnold összeesett.
- Mi van veled?-szólt rémülten Geréb.
- Misó belevágott a hátamba.
- Uram Isten!
Miközben Geréb és Arnold sétáltak a palota folyosóján, észrevették a földön kúszó Misót, aki még mindig szökni próbált.
- Geréb, ott van! Meg kell ölnünk, hogy ne okozzon több fájdalmat az embereknek!
- Nem mehetsz el mellőlem, különben meg fogsz halni. Akkor nem ért ez az egész semmit.
Arnold ellökte magától Gerébet, és üvöltve futni kezdett kardját a magasba emelvén. A pengét Misó szívébe döfte, ha volt neki még egyáltalán olyan és még feltett neki egy utolsó kérdést:
- Azt az egy dolgot áruld el nekem, hogy miért csináltad ezt? Miért okoztál annyi szenvedést az embereknek azzal, hogy elvetted a szeretteiket?
- Azt akartam, hogy mindenki szenvedjen, nem csak én, kit saját apja száműzött otthonából. De úgy tűnik, hogy így is én húztam a rövidebbet. Örülhetsz, hogy megöltél, de nem értél el vele semmit.- mondta és lehunyta szemeit.
Misó halálával az ördögök kővé váltak, és a harc véget ért, mindenki megmenekült az ördögöktől és hazatérhetett a szeretteihez. A trónteremben mindenki Misó király gyilkosát ünnepelte.
- OTT VAN A HŐSÜNK! – kiabált az apa.
- Arnold! – Szeder futva siet hozzá és megcsókolja a fiút.
- Azt hittem, hogy meghaltál!
- Képzeld, megtaláltam a szüleimet én is. Mindenki azt mondta, hogy meghaltak.
A hős csapat büszkén tért vissza Zuhatagba a kiszabadított néppel együtt. Tiszteletünkre hatalmas lakomát szerveztek és a királytól kitüntetést kaptak.
Arnold, felépülése után apjával és Szederrel visszatért régi kis erdő széli faházukba, ahol boldogan folytatták életüket a történtek ellenére. Arnold és Szeder pedig folyton azt várták, mikor kerülhet sor újabb ilyesfajta „kiruccanásra”.
Iskola: Görbeházi Széchenyi István Általános Iskola
Osztály: 8.
Felkészítő tanár: Popik-Kis Boglárka
Olvasd el a többi beküldött alkotást is!
