Március 21. a költészet világnapja

A költészet világnapját március 21-én ünneplik. Az UNESCO (az ENSZ Oktatási, Tudományos és Kulturális Szervezete) 1999-ben jelölte ki ezt a napot „azzal a céllal, hogy költői kifejezés révén támogassa a nyelvi sokféleséget és növelje a veszélyeztetett nyelvek megismerésének lehetőségét”. Célja a költészet olvasásának, írásának, megjelentetésének és oktatásának előmozdítása az egész világon, és – amint ezt az UNESCO eredeti nyilatkozata is kimondja – „újra felismerni és lendületet adni a nemzeti, tájegységi és nemzetközi költészeti mozgalmaknak”.

Korábban a világközösség Vergilius, a római epikus költő születésnapján, október 15-én ünnepelte. Sok országban továbbra is hagyomány, hogy októberben ünneplik a nemzeti vagy nemzetközi költészet napját.  Az Egyesült Királyság általában október első csütörtökjét használja, máshol pedig októberi, sőt néha novemberi napon ünnepelnek.

A költészet világnapja március 21-én ünneplését Naima Tabet, a marokkói oktatási, kulturális és tudományos nemzeti bizottság főtitkára kezdeményezte 1998-ban egy UNESCO-hoz intézett levelében a nemzetközi költészeti nap kijelölését. 1999. november 18-án az UNESCO közgyűlésének 30. ülésszaka március 21-ét, az északi félteke tavaszának első napját nyilvánította A KÖLTÉSZET VILÁGNAPJÁvá, melyet minden ország a saját eszközeivel, a nem-kormányzati szervek aktív részvételével, a nyilvános és civil szervezetek bevonásával ünnepelhet meg. (Forrás: Wikipédia)

Kapcsolódó bejegyzések

  • Digitális Témahét 2026

    Üdvözlünk a SZIG Challenge Week programjain! A Digitális Témahét keretében 2026. március 23–27. között iskolánk 7–11. évfolyamos tanulói online kihívásokban vesznek részt. Az idei program különlegessége, hogy a feladatok és a beadások teljes egészében digitálisan, papírmentesen valósulnak meg. Ezzel nemcsak a digitális kompetenciákat fejlesztjük, hanem intézményünk fenntarthatósági céljaihoz is kapcsolódunk. A csapatok a digitális kultúra…

  • M-3

    Január 21-én ünnepeljük a magyar informatika születésnapját A Magyar Tudományos Akadémia Kibernetikai Kutatócsoportjában megépített, első generációs M-3-ast tudományos számítások embernél gyorsabb végrehajtására tervezték. Noha a gép csupán másodpercenként 30 számítási műveletet tudott elvégezni (míg a mai gépek processzorai esetében már több tízezer millió utasítással számolhatunk másodpercenként), az M-3-ra írt programok révén így is számos gyakorlati feladatra…

  • Charles Babbage

    Charles Babbage A devonshire-i Teignmouthban született, s a cambridge-i Trinity College-ban tanult, ahol később Alan Turing is, majd a Peterhouse-ban folytatta tanulmányait. Cambridge-ben szerzett diplomát, 1814-ben. Abban az évben meg is házasodott, elvette Georgiana Whitmore-t. Nyolc gyerekük született, de csak három érte meg a felnőttkort. Mrs. Babbage 1827-ben hunyt el.A XIX. században Charles Babbage (1792.12.26-1871.10.18.)…

  • |

    Versek anyák napjára

    Versek anyák napjára Rengeteg vers, népköltés született, amelyben költőink megfogalmazzák édesanyjuk és az édesanyák tiszteletét. Álljon itt egy rövidke verscsokor, amellyel minden édesanyának szerető gyermekeket kívánok. Létay Lajos: Édesanyámnak Ha csak egy virág volna, én azt is megkeresném, ha csak egy csillag gyúlna, fényét idevezetném. Ha csak egy madár szólna, megtanulnék a hangján. Ami csak…

  • Romhányi József: Kecskére káposztát

    Romhányi József: Kecskére káposztát Egy kecskére bíztak egy szép fej káposztát. Nem nyúlt hozzá, nehogy a gazdái átkozzák. Hogy küzdött magával, és mit tett legvégül, Elmondom kecskéül! – Mekk! Egyelek meg, de remek kerek! Nem! Hess, becstelen kecskeszellemek! Egyenes jellemek benneteket elkergetnek! Mekk! De szerfelett kellenek keblemnek e levelek. Egyet lenyelek! Nem! Rendesen legelek… Mekk!…