Advent első vasárnapja
Mikor a lelkem roskadozva vittem,
Csöndesen és váratlanul
Átölelt az Isten.

Nem jött szép, tüzes nappalon,
De háborus éjjel.

De őt, a fényest, nagyszerűt,
Mindörökre látom.






Anyanyelv nemzetközi napja február 21. Az UNESCO 1999-es határozata nyomán minden év február 21-én ünnepeljük az anyanyelv nemzetközi napját. A világnap célja, hogy ráirányítsa a figyelmet a nyelvi és kulturális sokszínűség értékére, valamint a többnyelvűség fontosságára. Az UNESCO hivatalos oldala szerint a kezdeményezést 1999-ben fogadták el, és világszerte 2000 óta tartják meg. (Lásd meg: UNESCO…

2015. február 21-én hunyt el Fodor Ákos. Időről időre a kezembe kerül Lehet című verses kötete. Ez a kedvenceim egyike . . . Mindig akad a haikuk között olyan, amiről úgy gondolom, pont most aktuális, íme néhány: „Ajtód vagyok. Nyithatsz, csukhatsz, átléphetsz rajtam bármikor oda, ami csak mi vagyunk. És kiléphetsz onnan bármikor. Amikor csak…

Charles Babbage A devonshire-i Teignmouthban született, s a cambridge-i Trinity College-ban tanult, ahol később Alan Turing is, majd a Peterhouse-ban folytatta tanulmányait. Cambridge-ben szerzett diplomát, 1814-ben. Abban az évben meg is házasodott, elvette Georgiana Whitmore-t. Nyolc gyerekük született, de csak három érte meg a felnőttkort. Mrs. Babbage 1827-ben hunyt el.A XIX. században Charles Babbage (1792.12.26-1871.10.18.)…

Ismerd fel, melyik József Attila versből van az idézet! Net-Ne-Felejts tesztek Április 11-én ünnepeljük a magyar költészet napját, ezért a héten fontos megemlékeznünk József Attiláról és a költészetről. Számtalan vers, számtalan verssor bujkál az emlékeinkben. Vajon felismeri-e mindenki, hogy melyik versből van az idézet? Próbáljuk ki! Jó szórakozást a kvízhez! További Net-Ne-Felejts teszteket itt…

Váci Mihály (1924-1970) Váci Mihály Nyíregyházán született 1924. december 25-én és Hanoiban hunyt el 1970. április 16-án. Irodalmi munkásságát Kossuth-(1965) és kétszeres József Attila-díjjal (1956,1962) ismerték el. A Kádár-rendszerben a hatvanas évek közepétől a nyolcvanas évek elejéig Magyarország ünnepelt és legtöbbet szavalt kortárs költője volt. Halála után vita indult megítéléséről, és fokozatosan eltűnt a sikerszerzők…

Móra Ferenc (1879-1934) emlékére „A szeretet az élet.” Szegeden hunyt el 1934. február 8-án. Pályafutása versírással kezdődött, Az aranyszőrű bárány című elbeszélő költeménye 1902-ben jelent meg Szegeden. 1905-ben ismerkedett meg Pósa Lajossal, és az ismeretségük a gyermekirodalom felé fordította Mórát. 1905-től Az Én Újságomban publikált, ahol több mint ezer írása jelent meg. Csalavári Csalavér újabb…