Friss hírek

Megosztás

NET-PENNA online vers- és meseíró verseny

Ajánló a beérkezett alkotások közül:

Volpe Nausica Mária: A világjáró vándor

Volt egyszer egy vándor, akit úgy hívtak, hogy Világjáró Viktor. Mosonmagyaróváron lakott. Amikor húsz éves lett, elhatározta, hogy elmegy Rómába. Megvette a repülőjegyet, s egy hét múlva reggel már jött is a taxi, s indult a repülőtérre. A reptéren vett magának ennivalót. Két és fél órát utazott a repülő.
– Bárcsak ott lennék már! – sóhajtotta Viktor.
Miután leszállt Rómában, a reptéren megebédelt. Viktor hívott egy taxit. Amikor megérkezett a szállodába, megkapta a kártyáját és felvitte a bőröndjét a szobájába. Este nem tudott elaludni, mert annyira izgatott volt. Reggel elment sétálni a Vatikánba. Délben a pápával imádkozta az Úr angyalát. Délután a piacon sétált és látott egy kék bőrből készült, szép tarisznyát. Azt gondolta, hogy ez lesz utazásai tarisznyája.
– Jó napot! – köszönt Viktor.
– Jó napot! – köszönt az eladó.
– Megvehetném ezt a tarisznyát?
– Természetesen!
– Mennyibe kerül?
– 10 EUR-ba.

Amikor továbbsétált, észrevette, hogy ez egy csodatarisznya. Benne ugyanis sok különleges holmi volt: egy gyémánt, egy ceruza és egy füzet.
– Vajon mire való ez a gyémánt? – gondolkodott magában. – Lehet, hogy tud varázsolni! … Bárcsak igaz lenne.
Visszament megkérdezni az eladótól. Az eladó azt mondta, hogy ez egy varázsgyémánt.
Elment a buszmegállóba. Szerencséje volt, mert csak két percet kellett várni, s már ott is volt a busz. A buszban megismerkedett egy emberrel. Egy igazi római származású ember volt. Telefonszámot is cseréltek.

Másnap délelőtt Viktor készített egy nyakláncot a varázsgyémántból. Azóta a nyakában hordja.
Délután már indulnia is kellett vissza Óvárra. Visszaadta a szálloda kártyáját. Jött érte a taxi, hogy elvigye a reptérre. A repülő egy órát késett. Azalatt Viktor a gyémánttal egy órát előre ment az időben. Így már be is szállhatott a repülőbe. Amikor Óvárra ért, esett az eső. Viktor elővette a varázsgyémántját és napsütést varázsolt, pontosan olyat, mint Rómában.
Ezután azon gondolkodott, hogy hova utazzon legközelebb a csodatarisznyával együtt.
Jó utat kívánok neki!

 

Iskola: Piarista Gimnázium, Általános iskola és Óvoda
Osztály: 3.
Felkészítő tanár: Smitoláné Végh Krisztina

Olvasd el a többi beküldött alkotást is!

Boldog
Boldog
67 %
Szomorú
Szomorú
0 %
Izgatott
Izgatott
11 %
Álmos
Álmos
0 %
Mérges
Mérges
0 %
Meglepett
Meglepett
22 %