NET-PENNA online vers- és meseíró verseny
Ajánló a beérkezett alkotások közül:
Szegedi Emese: Egy gyógyulás igaz története
Hol volt hol nem volt, volt egyszer egy Emese nevű kislány, ki ragyogó kék szemeivel, hosszú szőke fürtjeivel, kedves mosolyával mindig mindenkit levett a lábáról.
Kedvenc időtöltése a négyévesen kapott Báró nevű kis pónijával töltött idők voltak. Amióta az eszét tudta odavolt a lovakért. Velük jobban megtalálta a hangot, mit az emberekkel. Ha valaki kérdezte tőle miért a lovakat választotta pajtásként a vele egykorú gyermekek helyett, azt felelte:
- „Mert a lovak jelleméből jóság sugárzik. Ők soha nem akarnak neki rosszat.”
Kilenc éves korára bővült a pónicsapat két új pónival Gáspárral és Démonnal, akikkel belekóstolt a fogathajtó versenyek világába. Annyira megtetszett neki, hogy minden szabad idejét a lovai körül töltötte és sorban nyerte a kupákat. Teltek múltak az évek és a kislány tizenkét éves kamaszodó nagylánnyá cseperedett, és elkezdett megváltozni.
A korábban olyan életvidám, kedves és barátságos lány zárkózottá, szomorúvá, reménytelenné vált. Az egészségtől kicsattanó, energiával teli lányból, sápadt, beteges, törékeny kis teremtés lett. Még az anyukájával sem akart már beszélgetni, pedig ő mindig türelmesen végighallgatta, és ha tudott megpróbált segíteni. Egy idő után pedig már a kis játszó és versenytársait a pónikat is mellőzni kezdte. Csak gubbasztott a szobájában a négy fal között és mély depresszióba temetkezett.
Édesanyja ezt nem tudta tétlenül nézni, ha már ő nem tud segíteni rajta, akkor szakember segítsége kell, így elvitte őt az orvoshoz. Hátha neki sikerül kideríteni mi okozta lányában ezt a változást.
Közel egy év küzdelem után, mikor már csak a remény maradt, hogy egyszer újra felépül szeretett lánya, egyik napról a másikra újra megjelent Emese szemében a tűz. Édesanyja alig akart hinni a szemének, nem tudta mire vélni ezt a gyors változást. Már kétségbe volt esve, hogy nem sikerül segíteni kislányán. Attól rettegett örökre elveszítette azt az életvidám, mosolygós gyermeket. Minden este imádkozott, és tudta, hogy már csak egy csoda segíthet rajtuk. Ami ennyi idő után végre megtörtént, újra szép lassan megnyílt előtte a lánya és ismét hosszasan tudtak beszélgetni. Megtudta, hogy azért lett szomorú és nem akart szinte élni sem, mert az iskolában kirekesztve érezte magát nem beszélt vele senki, így úgy érezte egyedül van. Próbált barátkozni, de senki nem akart vele, mindenkinek megvolt a maga baráti köre, a csíny tevésekbe meg nem volt benne ez még nehezítette a dolgot, ezért vált szépen lassan olyan búskomorrá. Édesanyja sírva átölelte, és azt mondta nem vagy egyedül és soha nem is leszel! Nézz körül lehet, hogy az iskolatársaid között nincsenek barátaid, de a lovas társadalom aggódott érted ők ott vannak és az állataid is. Emese erre selytelmesen elmosolyodott.
Ismét összeszedte magát és újra elkezdett versenyezni. Édesanyja elvitte a helyi lovardába, ahol a másik nagy álma is megvalósulhatott, elkezdhetett díjlovagolni is. Az edző barátságossága, a lovakból áradó szeretett és nyugalom hamar elfeledtették vele azt az érzést, hogy egyedül van.
Ahogy látták szülei lányukban a fejlődést, egy szép őszi napon meglepték egy saját nagy lóval. A legnagyobb álma vált ezzel valóra!
A kislány élete sokat változott, a lovai és a rendszeres edzések csodát műveltek vele, újra mosolyog és ragyog, mint régen. Már nem zavarja, hogy az iskolában nem foglalkoznak vele a többiek, mert megtalálta a boldogságot a lovaiban és ebben az életstílusban. El is határozta, hogy ezen az úton szeretne továbbtanulni lovasterapeuta lesz, segíteni fog az embereken lovakon keresztűl. Ez az ő világa!
Egy évvel később Emese, kitartó munkájának köszönhetően büszkén emelte magasba a kupát, amelyet kategóriájában a megye legügyesebb fogathajtójaként neki ítélt meg a versenybíróság. A következő célja a díjlovaglás terén is kupát szerezni Rudi lovával.
Egyszer megkérdezte tőle édesanyja, hogy mi segített neki azon a bizonyos éjszakán, hogy másnap úgy ébred fel, megakar gyógyulni. Mire azt a választ kapta, hogy megjelent az álmában egy angyali hírnök, ahogy ő nevezte egy álomhírnök, aki ráébresztette arra, hogy az életben mindig is ott voltak az igaz barátai lovak képében, és míg ők vannak soha nem lesz egyedül! Azért is mosolygott selytelmesen mikor édesanyja hasonlókat mondott neki. És mikor reggel kinyitotta a szemét, úgy érezte látnia kell a pónikat. Így hosszú idő óta újra kiment hozzájuk, ők pedig úgy várták mintha tegnap váltak volna csak el. Akkor ott közöttük rájött, hogy az álomhírnöknek igaza volt, ők a kiút a reménytelenségből a teljes gyógyulásáig.
A mai napig, ha valaki megkérdezi tőle mit szeret ennyire a lovakban, a válasza:
- „Lépte könnyed és ruganyos, nyakát kecsesen hajlítja, fülét hegyezi, lesi minden kérésedet. Ahogy belenézel kedves szemébe, tudod, hogy ő az, aki tűzbe menne érted. Vele megoszthatod az érzést, ahogy vágta közben a szél belekap a hajadba és az ő sörényébe. Érezheted kirobbanó erejét, ahogy végigszáguld a fogathajtó pályán és győzelemre juttat téged. Vagy ép táncra perdültök a díjlovagló pályán és együtt élvezitek a zenét. Hideg téli napokon pedig végig ügetsz vele a behavazott mezőn, leheletetek gomolyog a hűvös levegőben. Megérkezel az istállóba, kedvesen rád nyerít örülve, hogy újra együtt lehettek. Zsebedet szaglássza, megnézi hoztál-e neki valami finomságot. Végtelen szeretettel néz rád. Hűsége példás, nemessége, ereje hihetetlen.”
Kétség sem fér hozzá náluk jobb barát nem is kell!
Iskola: Nagyvázsonyi Kinizsi Pál Német Nemzetiségi Nyelvoktató Általános Iskola
Osztály: 7.
Felkészítő tanár: Pugymer Bernadett
Olvasd el a többi beküldött alkotást is!
