Kortárs reflexió Kosztolányi Dezső halálának évfordulójára
üvegtálon. Nehéz, sötét-smaragd
szőlőt, hatalmas, jáspisfényü körtét,
megannyi dús, tündöklő ékszerét.
Vízcsöpp iramlik egy kövér bogyóról
és elgurul, akár a brilliáns.
A pompa ez, részvéttelen, derült,
magába-forduló tökéletesség.
Jobb volna élni. Ámde túl a fák már
aranykezükkel intenek nekem.
(1929)
Kosztolányi Dezső 1936. szeptember 3-án halt meg. Az Őszi reggeli néhány sorában elférő világban ott van minden, amit a költészet valaha megpróbált közvetíteni: érzékek és jelentések összeolvadása, a látvány tárgyias szépsége, és az a rezignált felismerés, hogy a pompa „részvéttelen”.
Kosztolányi pontosan tudta, hogyan kell szavakkal dúsítani a világot: nem leírta, hanem újjáteremtette azt. Az ő ősze nem a sárguló levelek banális képe, hanem smaragd és jáspis, gyümölcsök és brilliáns – az anyag nemcsak látvánnyá, hanem jelentéssé válik. A képek nem illusztrálnak, hanem állítanak: ez nem egy reggeli, hanem az elmúlás ékszerdoboza.
De vajon mit érzékel ebből egy gép?
Ha a verset beírnánk egy AI-ba, a nyelvi modell felismerné benne a képeket, tárgyakat, szókapcsolatokat. A „hűs gyümölcs” egy pozitív konnotációjú étel, az „aranykezű fák” pedig valószínűleg egy metafora az őszről. A rendszer talán javasolna szinonimákat is. De megérti-e a vers hangulatát? Látja-e a vízcsöpp gurulását, ahogy egy briliánssá válik a nyelvben? Érti-e, miért fáj az a mondat: „Jobb volna élni”? Valószínűleg nem. A mesterséges intelligencia modellálni tudja a jelentést, de nem sejti meg a mélységét. Nem hiányzik neki az élet, nem ismeri a halál küszöbét, és nem veszi észre, hogy ez a vers nem a gyümölcsről szól, hanem a halál előtti szépség paradoxonáról.
A gépi olvasás korlátai
A nagy nyelvi modellek képesek értelmezni egy szöveg logikáját, sőt hangnemét is. De amit nem tudnak: érezni a retorikai súlyát, a sejtetett fájdalmat, a kimondás elhallgatott mögöttesét. Kosztolányi ebben a versben nem mondja ki, hogy fél, hogy búcsúzik – mégis minden ott van a sorok között. Egy AI ezt nem „érti meg” – legfeljebb kiszámítja, hogy mit „szokás” gondolni egy ilyen sor kapcsán. És talán ez a különbség: az ember átérzi a verset, a gép csak át/feldolgozza, illeszti a nyelvi mintákkal. Kosztolányi szerint „jobb volna élni”, de már nem lehet. A szavak viszont élnek – bennünk. Nem algoritmusokban, hanem az olvasásban, ahogy újra és újra felidézzük, ami egyszer már megtörtént valakivel, valahol, valamiért.
Őszi versek – továbbgondolásra, elmélyülésre
Ha a nyelv hangulata, a vers érzékisége, vagy az évszak belső világa érdekel, íme néhány további olvasmány, ahol az ősz – ahogy Kosztolányinál is – nem csupán táj, hanem állapot:
- Ady Endre: Párisban járt az ősz
- Kányádi Sándor: Valami készül
- Móra Ferenc: A cinege cipője
- Petőfi Sándor: Itt van az ősz, itt van újra
- Szabó Lőrinc: Ősz az Adrián
| Ady Endre: Párisban járt az ősz Párisba tegnap beszökött az Ősz. Ballagtam éppen a Szajna felé Elért az Ősz és súgott valamit, Egy perc: a Nyár meg sem hőkölt belé |
| Kányádi Sándor: Valami készül Elszállt a fecske, |
| Móra Ferenc: A cinege cipője Vége van a nyárnak, Szeretne elmenni, Kapkod fűhöz-fához, Azt mondja a varga, Darunak, gólyának, Daru is, gólya is, Csak a cingének Keresi-kutatja, |
| Petőfi Sándor: Itt van az ősz, itt van újra… Itt van az ősz, itt van ujra, Kiülök a dombtetőre, Mosolyogva néz a földre És valóban ősszel a föld Levetette szép ruháit, Aludjál hát, szép természet, Én ujjam hegyével halkan Kedvesem, te űlj le mellém, Ha megcsókolsz, ajkaimra |
| Szabó Lőrinc: Ősz az Adrián Félig vízben, félig a parton szikrázó ujjai becéznek, Húnyt szemmel és borzongva tűröm Ragyogj át, napfény, moss ki, tenger, ragyogj át, fény, öblíts ki, hullám, ősz van, – fűtsetek át sietve,
|
Ajánlott irodalom linkjei:
