Magyar kultúra napja

Magyar kultúra napja: január 22.

A mai nap néhány percre emlékezzünk meg Kölcsey Ferencről és a Himnusz című költeményéről.

Január 22-én ünnepeljük a  magyar kultúra napját annak emlékére, hogy a kézirat tanúsága szerint Kölcsey Ferenc 1823-ban ezen a napon tisztázta le és jelölte meg dátummal Csekén a Himnusz kéziratát. Magyarországon 1989 óta ünnepeljük meg a költemény emlékére a magyar kultúra napját.

Hogyan is kezdődött a magyar kultúra napjának megünneplése?
Fasang Árpád zongoraművészhez köthető a nap megrendezésének ötlete, ő volt az, aki 1985-ben felvetette ezt. Végül aztán a Hazafias Népfront Országos Tanácsa 1988. december végi ülésén határozta el, hogy a megünneplést megszervezi. 1989 januárjában ők szervezték meg az első évfordulós rendezvénysorozatot.

A Hymnus, a’ Magyar nép zivataros századaiból (röviden, mai helyesírással Himnusz) Kölcsey Ferenc költeménye, amely Magyarország alaptörvénybe iktatott állami himnusza. A „Hymnus” a költő legnagyobb hatású verse, 1823-ban a nemzeti újjászületés hajnalán írta szatmárcsekei magányában. Először Kisfaludy Károly Aurora című almanachjában jelent meg, kötetben pedig 1832-ben.

A magyarságnak a 19. századig nem volt önálló nemzeti himnusza. Az Erkel Ferenc által 1844-ben megzenésített költemény több próbálkozás után végül 1989-ben került jogszabályi védelem alá, hiszen ekkor lett az Alkotmány szövegének része. Magyarország 2012. január 1-jén életbe lépett Alaptörvényének preambuluma a Himnusz modernizált első sorával kezdődik: „Isten, áldd meg a magyart!” 

Aki még többet szeretne tudni, látogassa meg a következő linket: http://www.nemzetijelkepek.hu/himnusz.shtml

Kölcsey Ferenc: Himnusz

Isten, áldd meg a magyart
Jó kedvvel, bőséggel,
Nyújts feléje védő kart,
Ha küzd ellenséggel;
Bal sors akit régen tép,
Hozz rá víg esztendőt,
Megbűnhődte már e nép
A múltat s jövendőt!

Őseinket felhozád
Kárpát szent bércére,
Általad nyert szép hazát
Bendegúznak vére.
S merre zúgnak habjai
Tiszának, Dunának,
Árpád hős magzatjai
Felvirágozának.

Értünk Kunság mezein
Ért kalászt lengettél,
Tokaj szőlővesszein
Nektárt csepegtettél.
Zászlónk gyakran plántálád
Vad török sáncára,
S nyögte Mátyás bús hadát
Bécsnek büszke vára.

Hajh, de bűneink miatt
Gyúlt harag kebledben,
S elsújtád villámidat
Dörgő fellegedben,
Most rabló mongol nyilát
Zúgattad felettünk,
Majd töröktől rabigát
Vállainkra vettünk.

Hányszor zengett ajkain
Ozmán vad népének
Vert hadunk csonthalmain
Győzedelmi ének!
Hányszor támadt tenfiad
Szép hazám, kebledre,
S lettél magzatod miatt
Magzatod hamvvedre!

Bújt az üldözött s felé
Kard nyúl barlangjában,
Szerte nézett s nem lelé
Honját a hazában,
Bércre hág és völgybe száll,
Bú s kétség mellette,
Vérözön lábainál,
S lángtenger felette.

Vár állott, most kőhalom,
Kedv s öröm röpkedtek,
Halálhörgés, siralom
Zajlik már helyettek.
S ah, szabadság nem virúl
A holtnak véréből,
Kínzó rabság könnye hull
Árvánk hő szeméből!

Szánd meg Isten a magyart
Kit vészek hányának,
Nyújts feléje védő kart
Tengerén kínjának.
Balsors akit régen tép,
Hozz rá víg esztendőt,
Megbűnhődte már e nép
A múltat s jövendőt!