Minden hónapnak van érzelmi töltete, jelentése számunkra.
Hol jó, hol kevésbé jó emlékeket idéznek, de valahogy mégis megérintenek.
Jó olvasást az alábbi költeményekhez!
Ady Endre: Hervadáskor
Hervadáskor, pusztuláskor,
Novemberi dérhulláskor
Tinálatok, lent a kertben
Ránk hullott a falevél.
Az öreg fa hervadt lombja
Mintha nékünk szólott volna,
Mintha minket intett volna:
Vigyázzatok, jön a tél!
Hervadáskor, pusztuláskor,
Novemberi dérhulláskor,
Visszasír a lelkem hozzád,
Szép szerelmem, kedvesem.
Mintha ott a kertben lennék.
Száll a levél, száll az emlék,
Szálló levél, szálló emlék
Körülrepdes csendesen…
Hervadáskor, pusztuláskor,
Novemberi dérhulláskor,
Tinálatok, lent a kertben
Most is hull a falevél.
Most is hervadt a fa lombja,
De most mintha sírva szólna:
Úgy-e, úgy-e nem hittétek,
Rövid a nyár, itt a tél…
Tóth János: Cérnáját fűzi a remény
November jár a kopár fák alatt
erőtlen szél ejti le levél játékát,
s az egy pocsolya vizére tapadt
összetörve a ruhátlan tükörkép fát.
Alkony lép át a délután fölött,
fényeit zabolázva poroszkál a nap,
ég peremén felhőbe ütközött
s vérfénye festi a hófehér fodrokat.
Estbe fordul az idő, cérnáját
fűzi a remény s tépett vágyaim varja,
talán ma lelkem szép álmokat lát,
az üresség elenged, s nem ölel karja.
Nemes Nagy Ágnes: November
Mint langyos emlék, úgy dereng fel
a kék és rózsaszín november,
az év emlékszik. Téveteg
tollakkal hull a szürkület.
S mint akit a szerelem elhágy,
de vele még a szerelem-vágy,
úgy áll a fa a dombtetőn.
lombtalanul, de reszketőn.
Kovács-tűz lobban a barakkban,
kint egy ló méláz, takaratlan,
reásuhint oldalt a fény,
parázslik a szőke sörény.
Somlyó Zoltán: Novemberest
Novemberest. A város szélén járok.
A Kőrös fázik. Egy kutya ugat.
Az íves, bordás, nagy vasúti hídra
fakó bánatot ejt a napnyugat.
Kabátom szélén kóróvert barázdák.
Nagy füstöt okád az utolsó ház.
Kezem remegve a szívemre hajtom:
valaki messze-messze zongoráz.
Az ősz ködén át felémzongorázza
az augusztust, a szeptembert: Meát…
Az esti gyors süvítve jő keletről
s robog nyugatra a vashídon át.
Bárd Miklós: Hová, hová?…
A novembernek éle, foga van.
A tél fenyeget a metsző szelekbe:
Mi eltámolygunk bús hajléktalan
S csak kérdezgetjük: hova, merre?
E gazdag sík módos lakót keres.
Nekünk felmondott még a nyáron,
Itt nincs számunkra lomb eresz,
Gyerünk gyerünk én édes párom.
Két fészekülő, hű öreg madár
Kiszáll az estbe hogy elvándorolna.
A borus ég, mely körül lángban áll,
Komoran néz a vándorokra.
Hová-hová?… – lehallik tört beszédük,
Teher a gond a két öreg madáron. –
Gyerünk gyerünk én édes párom.
