M-3

Január 21-én ünnepeljük

a magyar informatika születésnapját

A Magyar Tudományos Akadémia Kibernetikai Kutatócsoportjában megépített, első generációs M-3-ast tudományos számítások embernél gyorsabb végrehajtására tervezték. Noha a gép csupán másodpercenként 30 számítási műveletet tudott elvégezni (míg a mai gépek processzorai esetében már több tízezer millió utasítással számolhatunk másodpercenként), az M-3-ra írt programok révén így is számos gyakorlati feladatra használták fel. E gépen készült az épülő Erzsébet híd statikai számításaival kapcsolatos program, de például szállítási költségek optimalizálásához, részecskék vizsgálatához szükséges számításokat is végeztek vele.

Ráadásul a szovjet tervek nyomán, de számos magyar mérnök és matematikus szellemi munkájával készült M-3 képességeit a magyar szakemberek folyamatosan bővítették, illetve az itthon elérhető alkatrészbázishoz igazították, nagyobb kapacitású mágnesdobos adattárolót építettek hozzá. A magyar mágnesdobot a hazai hardverexport első fecskéjeként az egyik első román számítógép, a MECIPT-1 építéséhez is felhasználták.

Neumann Társaság szegedi Informatika Történeti Tárlat

Az M3 számítógép fennmaradt részegységei Szegeden, a Neumann Társaság Informatika Történeti Kiállításán

Meglepő, de az M-3 számítógép a mai társaihoz hasonlóan viszonylag hamar elavult: Budapestről 1965-től Szegedre, a JATE Kibernetikai Laboratóriumába került – ahol Kalmár László professzornak köszönhetően már az 1950-es évek óta foglalkoztak kibernetikai kutatásokkal, így nagy szükség volt egy modern számítógépre -, ott azonban már 1968-ban leselejtezték. Bár teljes kiépítésében a számítógép nem maradhatott fenn, legfontosabb részegységei a Neumann Társaság szegedi Informatika Történeti Tárlatán, illetve a Magyar Műszaki és Közlekedési Múzeum Műszaki Tanulmánytárában ma is megtekinthetők.

Az M-3 fejlesztői

„Az M-3 számítógép esetében a gép alapvető műszaki képességeinél is fontosabb volt, hogy a gép mellett egy fantasztikus szakembergárda nevelődött, építői és üzemeltetői közül került ki a magyar informatika számos úttörője, a magyar számítógépipar, kutatás- és alkalmazás meghatározó alakjai. E nagy koponyák később a Neumann Társaság alapítói közé tartoztak, többek között: Dömölki Bálint, Kovács Győző, Németh Pál, Szelezsán János és Vasvári György. Az MTA Kibernetikai Kutatócsoportjának egykori igazgatóhelyettese, Tarján Rezső lett a Neumann Társaság első elnöke 1968-ban” – mondta el dr. Beck György, a Neumann Társaság elnöke az évforduló kapcsán. (Szöveg forrása itt elérhető.)

Érdekességek

  • A gép összességében 770 elektroncsőből és 2000 kuprox-diódából állt, közel 500 alegységbe szervezve, és mintegy 30 m² területet foglalt el; 10 kW fogyasztása miatt hűtése komoly problémát okozott.
  • A hálózati feszültségingadozások kiküszöbölése érdekében a tápfeszültséget egy motorgenerátor szolgáltatta.
  • Dobmemóriából négyet is a géphez lehetett (volna) kapcsolni.
  • Hibakeresésre és tesztelésre külön “alegység-vizsgáló” berendezés szolgált.
  • Az M-3 gépen szólalt meg az első magyar „számítógépes zene” is, a saját fejlesztésű hardver kiegészítés révén. Minden programnak jellegzetes zenéje volt, amelyet programozója már jól ismert; így például a diagnosztikai programok „zenéjéből” meg lehetett állapítani, hogy a gép jól vagy hibásan működik-e – már ha valakinek jó füle volt. (Még több érdekesség és a szöveg forrása itt elérhető.)

 

Megosztás

Similar Posts

  • Digitális Témahét 2026

    Üdvözlünk a SZIG Challenge Week programjain! A Digitális Témahét keretében 2026. március 23–27. között iskolánk 7–11. évfolyamos tanulói online kihívásokban vesznek részt. Az idei program különlegessége, hogy a feladatok és a beadások teljes egészében digitálisan, papírmentesen valósulnak meg. Ezzel nemcsak a digitális kompetenciákat fejlesztjük, hanem intézményünk fenntarthatósági céljaihoz is kapcsolódunk. A csapatok a digitális kultúra…

    Megosztás
  • Micimackó

    Alan Alexander Milne (1882-1956): Micimackó Milne 1956. január 31-én hunyt el. Az angol írótól a Micimackó című gyermekregényt biztos vagyok benne, hogy valamennyien olvastuk, és olvassuk gyermekeinknek.  A Micimackó első kiadása 1926. október 14-én jelent meg Nagy-Britanniában. Az első kiadás óta a Micimackót a világ számos nyelvére lefordították. A magyar fordítást Karinthy Frigyes testvére, Karinthy…

    Megosztás
  • Móra Ferenc

    Móra Ferenc (1879-1934) emlékére „A szeretet az élet.” Szegeden hunyt el 1934. február 8-án. Pályafutása versírással kezdődött, Az aranyszőrű bárány című elbeszélő költeménye 1902-ben jelent meg Szegeden. 1905-ben ismerkedett meg Pósa Lajossal, és az ismeretségük a gyermekirodalom felé fordította Mórát. 1905-től Az Én Újságomban publikált, ahol több mint ezer írása jelent meg. Csalavári Csalavér újabb…

    Megosztás
  • |

    Magyar népmese napja – szeptember 30.

    Magyar népmese napja:  szeptember 30. „Őseinktől kincsekkel teli tarisznyát kaptunk örökségbe, de mintha egyre gyakrabban tétlenül néznénk ennek háttérbe szorulását, elfelejtését. Vegyük birtokba, ismerjük meg, fényesítsük újra és adjuk tovább az eleinktől kapott, élethosszig érvényes, értékes, unokáink számára is feltétlenül megőrzendő, mesebeli kincseket!”  (Részlet a Magyar Olvasástársaság 2005-ös felhívásából) A népmese napját első alkalommal 2005….

    Megosztás
  • |

    Versek anyák napjára

    Versek anyák napjára Rengeteg vers, népköltés született, amelyben költőink megfogalmazzák édesanyjuk és az édesanyák tiszteletét. Álljon itt egy rövidke verscsokor, amellyel minden édesanyának szerető gyermekeket kívánok. Létay Lajos: Édesanyámnak Ha csak egy virág volna, én azt is megkeresném, ha csak egy csillag gyúlna, fényét idevezetném. Ha csak egy madár szólna, megtanulnék a hangján. Ami csak…

    Megosztás