Friss hírek

Megosztás

NET-PENNA online vers- és meseíró verseny

Ajánló a beérkezett alkotások közül:

Marek Réka: Az esthajnal története

A helyszín egy kicsinyke driád falu, aminek Te is a lakója vagy. A falu bölcse, egy idős, kedves asszony a mesemondók ligetében éppen belekezdene egy történetbe. Persze te is ott vagy a közelben! Hiába vagy már túl idős ahhoz, hogy ott ülj, és csak figyelj, ott rejtőzöl egy fa mögött, pattanásig feszülve, várva, hogy egy újabb mese főhőse legyél.

-Nagyanyó, mesélj nekünk az esthajnalról! – néz boci szemekkel az egyik csöppség. – Kérlek!

-Hát, rendben! Halljátok hát Flóra és Fauna történetét!

Rántást érzel a köldököd táján, majd a nő hangja beszippant Téged, akár egy örvény, majd egy tisztásra érkezel. Érzed, hogy ez nem a Te korod, nem a te jelened. A nap süt, éppen hogy felkelt, a fűszálakról csepegett a harmat, a madarak csicseregtek, a lepkék táncot jártak.

Élt egyszer, réges-régen, amikor a nap és a hold nem is létezett, egy aprócska leány, egy közülünk, akit Flórának kereszteltek el a szülei. Ő volt a legvidámabb, legkecsesebb, legcsinosabb, legszebb hangú, de ez egy idő után nem okozott neki több örömet. A vele egykorú lányok irigyek voltak rá, így nem volt egy barátja sem. Ám egy szép napon minden megváltozott. Épp az erdőben sétálgatott egy tavaszi nótát dúdolgatva és szamócát gyűjtve, amikor hátulról eltalálta valami. Megfordult, hogy kiderítse, ki vagy mi találta el ily durván. Láss csodát! Egy szatírlány pihegett sáros ruhába, összekócolt hajjal. Flóra már éppen felelősségre vonta, hogy „Mit képzelsz te faragatlan tuskó!”, amikor meghallotta a gonosz röhögcsélést. Nem is kellett fölpillantania, ahhoz, hogy tudja, ki bántotta szerencsétlen szatírt. Gordon és bandája volt az, a leglehetetlenebb és legpökhendibb lakói a falunak. Azok már indult volna továbbhajítani a szatírgyermeket, amikor a hősünk eléjük állt. Maga Gordon is kétszer akkora és erősebb volt, mint ő, pedig ő a mocsári trollok közül is kistermetűnek számított.

-Miért bántjátok őt? – tudakolta Flóra. – Mit vétett ellenetek?

-Betolakodott a mocsarunkba. Így legalább megtanulja, hol a helye!

-Látszik, hogy a te agyadat még a többi mocsári trollhoz képest is kisebbre tervezték. – a társai erre vihogni kezdtek.

-Csönd legyen, ti idióták, vagy megismeritek az öklömet, mégpedig jó közelről!

-Mondjuk, nektek, srácok még kisebb, mint az övé, hiszen követitek!

-Mire akarsz kilyukadni ezzel a lekicsinylő magatartással? – Gordon láthatóan büszke volt erre a fennkölt, magasztos hangzatú, ám egy kicsit kifacsart mondatára.

-Arra, kedves Gordon, hogy teljesen felesleges lenne megbüntetni, hisz szemmel láthatóan belecsúszott a mocsárba, ami épp elég nagy büntetés, ugyanis azt a sok sarat kimosni a szőréből egy életig tart, ráadásképpen egész éjszaka szagolhatja majd az ázott-kecske szagot.

-Hát, ez végtére is ez igaz. Na, üsse kő és lepje sár, eleresztjük! – egyezett bele Gordon. – De nehogy azt hidd, hogy nem tartunk szemmel! – szólt még oda a szatírnak, akinek addigra sikerült feltápászkodnia és némileg leporolnia magát, és aki most ott remegett Flóra mögött, attól tartva, hogy a lány feleseléseitől kap egy újabb és ennél is durvább elhajítást, ami után szeretett családtagjai maximum palacsintába való húsos töltetként láthatják csak viszont. Ám erre nem került sor és a trollok is elmentek, így nyugodtan fellélegezhetett.

-Köszönöm a segítségedet! – Hálálkodott a driádnak. – Egyébként Fauna a nevem. Mondanám, hogy örvendek a szerencsének, de azt, hogy az embert – akarom mondani szatírt – megtermett mocsári trollok használnak labdának, azt nem mondom szerencsésnek, főleg mivel a szamócák fele kipotyogott a kosaradból miattam – hadarta el egy szuszra.

-Szervusz, én Flóra vagyok és semmi baj, szamócából még bőven van az erdőben. Hanem inkább mond el mi történt!

-Tudod, az üknagyapám imádott festeni, tele van az alkotásaival a házunk fala. Játszottam a kisöcsémmel és levertem a mocsárról készített festményét. Mögötte egy cédulka volt, rajta egy rejtélyes felirattal, amit csak én tudtam elolvasni. Így szólt:

„Eme tájon megleled legnagyobb titkomat, ami miatt el kellett távoznom e világból. Remélem, ha már megtaláltad a cédulámat, be is fejezed a kutatásomat, mert már nem éltem meg azt a pillanatot, hogy belépjek arra a helyre, ahova a festményben elrejtett térképem vezet. Ha elég kalandvágyóak vagytok, keressétek meg! Ha viszont gyáva, semmirekellő nyuszika vagy, aki inkább eszik minden nap káposztát, mintsem megkóstolja a fánkot, akkor tedd ezt a cetlit vissza a helyére és hozzá se nyúlj soha többet!

    Aláírás:  Fatír”

-Hát ez nem is kérdés, keressük meg! – lelkesedett Flóra.

-Én is ezt terveztem – sóhajtott egy nagyot Fauna. – De a mocsárból lehetetlen kiszedni bármit is. Hidd el, próbáltam! Emiatt kerültem összetűzésbe a trollokkal.

-A horgászás?

-Mágnes?

-Nem

-Akkor mi lehetne a jó?

-Nem tudom.

-Mi van, ha a térkép helyét nem találós kérdésként kell felfogni? Hanem csak egyszerűen a képben van?

-Látod, erre nem is gondoltam, hiszen Fatír papa imádta a fejtörőket. Szerinted mit kellene tenni? Levenni a vásznat a keretről? Szétszakítani? Széttörni?

-Szerintem ennél egyszerűbben is meg tudod tenni. Esetleg, talán, ne biztos, de meglehet, hogy elég csak lemosni. Persze ez csak feltételezés! – tette hozzá, amikor meglátta újdonsült barátnője arckifejezését.

-Tönkre akarod tenni nagyapám képét? – hördült fel az.

-Miért? Talán szétszakítani vagy széttörni nem lenne sokkal jobb? Így legalább festhetsz rá egy új képet.

-Igazad van, talán még ez a legjobb megoldás – csillapodott le Fauna.

-Akkor? Mire várjunk még? Netán tapsra? Egyébként, ha már így alakult, te is vehetnél egy kiadós fürdőt! – vigyorodott el Flóra, barátnője megenyhülését látva.

—————————————————————

-Kész vagy? – kiáltott Flóra a folyóban ücsörgő Faunához, aki már vagy egy órája sikálta, súrolta, áztatta és illatosította magát. – Ne felejtsd el, hogy még a képet is le kéne mosnunk még ma, ha holnap kalandra akarunk indulni! Ja, és esetleg az ükapád jegyzeteit is át kéne nézni, már ha igazad van abban, hogy a pincétekben ott porosodik még az a sok papírtekercs és könyv. – és csak pörölt és pörölt és pörölt egészen addig, míg a csuromvizes, de immár tiszta Fauna frissen és illatosan odalépett melléje. – Mi tartott ennyi ideig?

-Jól van már, itt vagyok! Itt van a kép?

Akkor nyomás!

Fogták a zsurlót és a képet a vízbe mártva dörzsölték azt, amíg csak bírták szusszal. Úgy tíz perc fáradságos munka után a festmény teljes egészében levált az anyagról és feltárult a kép titka. A térképen a legapróbb részletek is fel voltak tüntetve. Az is, hogy ki vagy mi hol lakott, sőt, az is, hogy az illető mennyire és kire veszélyes. De az X nem volt rajta. Csak egy kör, amiben a vonalak világosabban voltak meghúzva.

-Hűha! – lelkendezett Flóra.

-Olimposz Isteneire! – álmélkodott Fauna.

-De vajon mi lehet az az a kör?

-Azt hiszem, az ükapám poros jegyzetei most a segítségünkre válhat – kacsintott Fauna. – Mutatom az utat hozzánk.

—————————————————————

-Nézd! Talán ez segít! – Ez már a tízedik egérrágta napló volt, amit ugyanezzel a felkiáltással mutatott fel Fauna. – Látod? A borítóján egy iránytű van, amit a tizenkét főisten tart, ahogy a térképet a rajzon. Ez jelenthet valamit.

-Igazad lehet – töprengett Flóra. – Mi van benne?

-De, hisz ez üres!

-Mutasd! – ragadta ki a szatírlány kezéből a driád a naplót. – Hahaha! Kedvelem az ükapádat! Ez nem üres, csak citromlével írt! Láng fölé kell tartani a lapokat. Gyorsan hozd ide a gyertyát!

-Igazad van! Kisebb koromban mindig kém praktikákkal szórakoztatott, amikor rábíztak engem, mert a szüleim elutaztak a Pán-gyűlésre. Ő már nyugdíjas volt, ami felmentette a gyűlésre járás alól, szóval otthon maradt és játszott velem. Ujjlenyomatot is tudok venni – büszkélkedett.

-Ez most nem fontos! Hol a gyertya? Ó, köszönöm! Azt írja, hogy erről ne szóljunk senkinek, meg azt, hogy csak föld alatt olvassuk. Ez megvan. Tehát. Ez nagyon durva! Emiatt el is pusztulhatnánk! Inkább hagyjuk! Tudod mit? Nem akarom fojtatni, kiszállok! – pánikolt Flóra. – Nem, nem, nem. Nem akarom.

-Mi az? Mutasd!

-Nem hinném, hogy tudni akarod – nézett óvatosan rá Flóra.

-Dehogynem!

-Tessék, aztán ne mond, hogy én adtam neked, te erőszakoltad ki!

-Ez szörnyű! Van egy olyan hely, ahol az Istenek nem érnek el minket? Ez hihetetlen! Vajon hogyan jöhetett létre?

-Egyszerű. Az istenek az Olimposz hegyén laknak, de annak a tövébe nem érnek el, mert egy vastag ködtakaró és nagy felhők eltakarják.

-Keressük meg!

-Megláthatnak.

-Nagyobb problémájuk is van, mint két kamasz tartózkodási helyét figyelni.

-De ez a legnagyobb titkuk!

-Mi?

-Az, hogy nem mindenhatók, hogy nem látnak és irányítanak mindent!

-Pont ezért kell belevágnunk! Híresek lennénk! Gordon nem merne szekálni minket. Vagy…

-Vagy mi?

-Az istenek örökre az adósaink lennének. Gondolj bele! Flóra és Fauna, a megállíthatatlan páros!

-Jól hangzik… Akkor? Belevágunk?

-Na, ez a beszéd! Hozd a cuccaidat! Ma nálunk alszol.

-Milyen hosszú az út?

-Maximum fél nap. Csak a tisztást övező erdőn kell átvágni.

-Akadályok, veszélyes lények?

-A manók számára halálos madarak.

-Csak rájuk?

-Csak rájuk.

-Na, adj egy pacsit csajszi!

-Holnap?

—————————————————————

Másnap reggel mielőtt Fauna családtagjai felébredtek volna, a lányok kiosontak a házból.

-Nem kéne cetlit hagyni?

-Akkor utánunk jönnének.

-Induljunk!

-Lehet, hogy ma látjuk utoljára a falut. – Flóra szemében könnyek csillogtak, miközben ezeket a szavakat mondta.

-De az is lehet, hogy egy nap alatt újra otthon leszünk és újra a kényelmes füvön alhatunk – próbálta felvidítani barátnőjét Fauna, de a szíve mélyén ő is aggódott.

-Hogyan tudod megőrizni az optimizmusodat?

-Induljunk! – terelte el a szót a szatír.

Akadálytalanul telt az útjuk, kivéve, amikor egy farkas megtámadta Faunát, de szerencsére Flóra láttán elmenekült. Délre az erdő szélén lévő patak partjához értek, ahol egy finom lakomát csaptak útközben talált ehető bogyókból és gombákból, majd a patak friss vizével oltották szomjukat.

-Egy lépés és megérkezünk – mosolyodott el Flóra.

-Látod, semmi sem történt, minden rendben – szorítottam meg a driád kezét Fauna.

-Igazad volt.

-Háromig számolunk és belépünk.

-Én kezdem. Három…

-Kettő…

-Egy…

De sosem léptek be a szabad területre. Helyette egy másik helyre kerültek. Az Olimposzra.

-Látod, Zeusz? Mondtam, hogy kell az a csapda a független terület határához – szólt Héphaisztosz az Egek Urához.

-Jól van, Héphaisztosz, elismerem, hogy igazad van – emelte föl megadóan a kezét az istenek király, majd hirtelen haraggal a megszeppenten álldogáló lányok felé fordult. – Mit kerestetek a tiltott területen?

-Mi csak…

-Hát, ööö…

-Nem látod, Zeusz? – nézett megrovóan az istenre Athéné. – A szatír Fatír leszármazottja. Nem igaz, gyermekem? – fordult negédesen Fatima felé az Istennő. – Hogy hívnak?

-Faunának, nagy Farrun és Leilah leszármazottja vagyok, apám Fazur, anyám Kaltain, Pán istenünk hírnöke, ősök szellemeinek látója és értője.

-És téged ifjú driád? – most Artemisz kérdezett. – Téged hogyan neveznek?

-Flórának, Fatima fája őrzőinek utolsó őrzője vagyok, anyám Fiona, nagyanyám a bölcs Federithe.

-Akkor, bátyám, – szólalt meg Poszeidón. – valami enyhébb büntetést kell nekik adnunk, mert a haláluk túl nagy port kavarna. Legyen az egyikük a nappal megvilágítója és nevezzük ezentúl Napnak – azzal Flórára mutatott. – A másik az éjszaka fénye lesz, akit mostantól Holdnak nevezünk – s Faunára nézett. – Így soha többet nem találkozhattok bárkivel és senki nem fogja tudni a titkunkat.

-Én enyhítek ezen, nagybátyám – lépett elő Artemisz. – Mivel mindketten tudják az igazat, kettejüket nem kell elválasztani. Csakis, – emelte fel mutatóujját. – de csakis esthajnalkor találkozhattok.

Újabb rántás a köldöködnél és újra a fa mögött hallgatózva ülsz a földön, még mindig a történeten gondolkozva.

-Hát így történt az esthajnal keletkezése – fejezte be a történetet a bölcs driád. – Ki tudja, mi a tanulság?

-Az, hogy ne legyél kíváncsi, mert pórul járhatsz – tette föl a kezét az egyik kicsi. – Meg az is, hogy fontos a barátság.

Te magadban somolyogsz, mert te mást is levontál. Azt, hogy néha a barátban se lehet megbízni.

 

Iskola: Békásmegyeri Veres Péter Gimnázium
Osztály: 7.
Felkészítő tanár: Opauszki Norbert

 

Olvasd el itt a többi beküldött alkotást is!

Boldog
Boldog
82 %
Szomorú
Szomorú
0 %
Izgatott
Izgatott
6 %
Álmos
Álmos
0 %
Mérges
Mérges
0 %
Meglepett
Meglepett
12 %