NET-PENNA online vers- és meseíró verseny
Ajánló a beérkezett alkotások közül:
István Zoárd Benett: A csodatarisznya rejtélye
Egyszer régen, nagyon régen még a szép nagyapám idejében, a Meseerdő közepében volt egy királyság. Az öreg király már szeretett volna pihenni, a királyi teendőket átadni fiának. Azonban addig nem tehette, míg az nem nősült meg. Egy nap így szólt hozzá:
– Drága fiam! Eddig heted hét határon belül sem találtad meg mátkádat. Jó lenne, ha valakit most már választanál magadnak!
– Édesapám ahhoz igaz szerelem, kell!
– Jól van, csak ne késlekedj, én már elfáradtam.
Történt éppen azon az éjjelen, mikor a fénylő csillagok a legmagasabban jártak az égen, hogy a királyfi álmodott. Álmában hegyeken- völgyeken át vándorolt, mígnem összetalálkozott egy sérült rókával. Ez a róka mondta el neki, hogy meg kell találnia a csodatarisznyát. Az vezeti el leendő kedveséhez. Azonban hangos trombitaszóra hirtelen felébredt, ugyanis ünnepre készültek. A királyfi fejéből sehogy nem ment ki az álom. Ment is az apjához. – Édesapám furcsa álmom volt, már tudom, hogy találom meg a mátkámat. Az öreg király csak a fejét csóválta, de ezt mondta: – Fiam, ha úgy gondolod, hogy így megtalálod, az igaz szerelmet akkor indulj útnak. Nem is kellett kétszer mondani, a királyfi gyorsan összepakolt és paripájával vándorútra indult. Mivel álmában hegyeken-völgyeken át haladt, így a hegyek felé vette az irányt. Közeledvén lassított, eddig nem is érdekelte a madarak csicsergése, a szél moraja. Mintha csak szólnának hozzá:
– Erre! Erre!
A táj szépsége teljesen lenyűgözte, ahogy a hegy mögött a lemenő Nap vörösen izzott. Így alig vette észre, hogy az erdőből feléje sántikál egy róka. Teljesen ledermedt, no, nem félelmében, hanem álmában is ezt a rókát látta. Gyorsan lepattant a lováról és sietett a róka felé.
– Hát veled mi történt?
– Bezuhantam egy gödörbe, alig bírok menni.
Bár ekkor még nem értette mit mond a róka, de azt látta, hogy gyors segítségre szorul. Mivel jól felkészült indulás előtt, így be tudta kötözni a róka lábát, ellátta a sérülést. A róka szájában egy különleges virágot tartott, amit addig-addig, hogy sikerült a királyfihoz érintenie.
– Mit akarsz?
A válasz már értette.
– Azt szeretném segítségedért cserébe, hogy halld és értsed az állatokat. Hidd el neked erre még szükséged lesz!
Hálásan megköszönte a királyfi.
– Menj a hegyen túlra, ott találsz egy vízesést. A vízesés mögött pedig a csodatarisznyát, amit keresel.
A királyfi a döbbenettől szóhoz sem jutott, hiszen az álma valósággá vált. Alig aludt valamicskét éjszaka, nagyon kíváncsi volt, hogy hogyan tovább. Mire a nap első sugarait rávetette, a hegy túloldalára, már ő is ott volt. Nyújtózkodás közben vette észre, hogy egy madár az ágon az egyik szárnyát nem tudja használni.
– Kicsi madár segíthetek?
– Azt jó szívvel venném!
– Jött válasz, melyet már értett a királyfi.
Törött szárnyát bekötözte, rögzítette.
– Húzd ki azt az egy fehér tollam! Míg magadnál tartod, addig nem leszel fáradt, álmos, bármi is történik. Kanyarodj az ösvényre a madarak csivitelése elvezet a vízeséshez.
Egyszer csak a madarak énekét a vízesés csobogása váltotta fel. Erős zuhatagként ereszkedett a mélybe, tündöklő vízlepelként csillogott a napsütésben. Éppen azt kémlelte, hogy jut mögé, mikor éhes egércincogásra lett figyelmes. Zsebében lapult egy darab sajt, azt oda is adta az egérkének. Elfogyasztva erőre kapott az egér, így szólt:
– Itt az út befelé, menjünk a víztükör mögé.
Láss csodát! Ott lógott a tarisznya, de oly magasan és meredek részen, hogy a királyfinak esélye sem lett volna levenni. A fürge egér, gyorsan felszaladt, és elrágta a tarisznyát tartó ágat. A csodatarisznya éppen a királyfi ölébe pottyant. Kíváncsi volt mi lehet benne, hiszen álmában is ezt kellett keresnie. Szeme-szája tátva maradt, mikor a tarisznyából egy aranykulcs elő bukkant.
– Na, most ezzel merre tovább, hogy lesz ezzel meg a mátkám?
A vízesés mögül kijőve, úgy meglepődött, hogy hátra hőkölt. A hegy majd meg vakította, üvegheggyé változott, melyen megtört a nap sugara. Mikor összeszedte magát egy bejáratot talált. Törpék szorgoskodtak a hegy mélyén, gyémántot bányásztak. Kölcsönösen meglepődve néztek egymásra, hiszen ember még nem járt a bányába.
– Hát te idegen, rossz ember nem lehetsz, mert különben a bejáratot sem találod meg. Segítség kellene drága barátom, van egy ajtó melyet kinyitni nem tudunk.
A királyfinak eszébe jutott a csodatarisznya, mely egy aranykulcsot rejt. Elővette és a zárba helyezte. Ilyen tündöklést még senki nem látott. Elrejtett város közepén egy kastély állott. A feltűnő csak az volt, hogy sehol senki nem mozgott, mindenki álomba volt merülve. A törpék is mentek a királyfival, hogy a segítségére legyenek. Igen ám, de kezdtek álmosodni, mert a várost egy gonosz varázsló örök álomba szenderítette. Gonoszsága nem ismert határt, mivel a szépséges királykisasszony nem ment hozzá feleségül. A királyfi látva, hogy a törpék kezdenek elaludni, elővette a fehér madártollat és mindnyájukat megérintette vele. Már várta őket a gonosz varázsló, akit igencsak meglepett, hogy eddig eljutottak. Pánikba esett. Ugyanis a varázserejét megsemmisíti a barátság, az összefogás, a bátorság.
– Mi lesz velem? Segítség!
De a varázslat kezdett megszűnni. Míg a törpék ügyeltek a varázslóra, addig a királyfi a kastély legszebb szobájában megtalálta az ébredező királykisasszonyt. Szépsége, bája teljesen lenyűgözte, szerelemre lobbant a szíve. Az égszínkék szemű, barna hajú királylányt sem kellett kéretni, hogy a szerelem csókja elcsattanjon. abban a pillanatban az egész városban megtört a varázslat. Boldog volt a város apraja, nagyja. A királylány apja áldását adta. Hintóba ülve nagy kísérettel a törpékkel együtt a vándor királyfi elindult haza. Ott az öreg király a fiát, már nagyon várta, mivel a jó hírt előre vitte a meggyógyított madárka. A lagzi teljes pompájával fogadta őket, királyi koronáját átadta fiának, és szépséges menyének. A két királyi család és törpék boldogságban éltek, így lett vége a mesének.
Iskola: Porcsalmai Kiss Áron Általános Iskola
Osztály: 5.
Felkészítő tanár: Belényesi Pálma
Olvasd el a többi beküldött alkotást is!
