Szövegértés Sz0215. feladatlap felsősöknek
Net-Ne-Felejts Korrepetáló tesztek
Dolgozatra készülsz? Gyakorolnál? Hiányoztál és pótolni kellene?
Gyakorolj online! Készülj gyorsan és alaposan!
Szövegértés témakör
Andersen: A homokember meséi: Hétfő
„Először is hadd mutassam meg egész birodalmamat!” mondá a homokember a kis Hjalmarnak, mikor ez már ágyában feküdt. Alig mondta ki e szókat, s már a másik percben a virágok mind nagy fákká változtak a cserepekben s felértek egészen a mennyezetig, úgy, hogy a szoba olyan volt, mint egy nagy lugas. Az ágyak tele voltak virággal, s a legegyszerűbb is szebb volt, mint máshol a rózsa, s nemcsak hogy édes illatot leheltek a virágok, de meg is lehetett enni mindegyiket s oly édesek voltak, mint a befőtt gyümölcs. Volt kalács is, amennyi csak kellett, még pedig tele mazsolával, – egy szó mint száz, az egész birodalom kimondhatatlan szép volt.
De amint a fiúcska ebben gyönyörködött, egyszer csak szörnyű jajgatás keletkezett abban a fiókban, hol Hjalmar könyvei álltak.
„Ugyan mi az?” kérdé most a homokember, kinyitva a fiókot. De mit látott? A palatábla volt az, mely jajgatott és ugrált, mert a rajta levő számtani példába egy hamis szám csúszott bele. A palavessző is ugrált a zsinóron, mintha valami kis kutya lett volna. Szívesen segített volna a számtani példán, de nem volt reá képes.
De Hjalmar füzeteiből is hallatszott a jajgatás, úgy, hogy a hangzavar valóban iszonyú kezdett lenni. Az irkák minden lapjára volt írva néhány nagy betű, két oldalán egy-egy kisebbel. Ez volt a minta, s ezek mellett még több betű volt írva, melyek abban a hitben voltak, hogy ők szakasztott olyanok, mint a melyek minta gyanánt vannak odaírva. De fájdalom, biz azok úgy voltak odahányva, mintha elbotlottak volna a sorokban, melyeken egyenesen kellett volna állniuk.
„Nézzétek, így kellene magatokat tartanotok!” mondák a minta-betűk: „Nézzétek, egy kissé rézsutosan, de szép, erős vonalakban.” – „Hiszen magunk is azt szeretnők,” feleltek Hjalmar betűi, „de nem tudunk úgy állni, hisz oly neveletlenek és tudatlanok vagyunk még.” „Akkor majd ráncba szedlek én!” mondá a homokember. „Ne, ne!” kiálták a betűk s egyszerre oly egyenesen álltak, mint a pecek. Szinte öröm volt őket nézni. „Ma már nem mesélek!” mondá a homokember. „Mert most előbb ezeket kell rendre tanítanom. Rajta! Egy, kettő, egy, kettő!” S most úgy rendbe szedte a betűket, hogy a mintaírás sem lehetett náluk szebb egy hajszállal sem.
Csakhogy mikor reggel az álom tündére eltávozott, s Hjalmar megtekinté feladványát, akkor látta, hogy a betűk csak olyan össze-vissza álltak, mint azelőtt.
Szöveg forrása: MESÉK, KALANDOK S TÖRTÉNETEK ANDERSEN UTÁN, LÉGRÁDY TESTVÉREK, 1871.
