Szövegértés Sz0074. feladatlap felsősöknek
Net-Ne-Felejts Korrepetáló tesztek
Dolgozatra készülsz? Gyakorolnál? Hiányoztál és pótolni kellene?
Gyakorolj online! Készülj gyorsan és alaposan!
Szövegértés témakör
Andersen: Az almavirág
Derülten, fényesen ragyogott a májusi nap sugara. „Itt a tavasz!” hirdette erdő, mező, fa és bokor. A sövény közelében egy fiatal almafa állott, melynek egyetlen egy ága egészen el volt borítva rózsapiros virágokkal.
A fácska nagyon jól tudta magáról, hogy igen szép, hisz a hiúság csak úgy benne van a levélben, mint a vérben. Ezért nem is volt meglepetve, mikor a mellette elrobogó gyönyörű fogatból az ifjú grófnő gyönyörködve hajolt ki s elragadtatva mondá, hogy ennél a kis almafánál szebbet soha életében nem látott, s hogy ez maga a tavasz legszebb nyilvánulásában. Ezzel letörték az ágat, s a grófnő finom kezébe fogva azt, beárnyékolta selyem napernyőjével. Útjuk a kastélyba vitt, s itt az almafa-ágat gyönyörű oszlopos csarnokokba és pompás termekbe vitték. Tiszta, fehér csipke függönyök lebegtek az ablakokon, s a sarkokban friss virágokkal telt ragyogó, átlátszó virágedények voltak elhelyezve. Egyik olyan volt, mintha csak friss hóból faragták volna ki, s ebbe helyezték el a virágos ágat friss, zöld lomb közé.
Valóban, öröm volt ránézni, s az almafaág azt sem tudta, hova legyen büszkeségében.
Nemsokára sok ember jelent meg a szobában, s a mily különböző volt külsejük, ép oly különbözően fejezték ki bámulatukat. Volt, a ki egy szót sem szólt, mások ismét nagyon is sokat beszéltek; az almafaág észrevette, hogy az emberek között is ép úgy van különbség, mint a növények között. Minthogy az almavirág épen az ablakba volt téve, kiláthatott a kertbe s a mezőre és így számtalan virágot figyelhetett meg, mert a szabadban ezrével nőtt a pompás és a szerény virág, sőt volt néhány egészen szegényes is.
„Szegény, megvetett növények!” mondá az almavirág. „Milyen feltűnő a különbség ezek között is. Mily boldogtalanoknak érezhetik magukat, ha ugyan az ilyen teremtések egyáltalán képesek érezni úgy, a mint én s a hozzám hasonlók érzünk. Igazán nagy a különbség; de hát jól van az így, különben mind egyformák volnánk!”
Az almavirág különösen azt a virágot nézte szánakozva, mely ezrével nőtt a mezőn és a sírokon. Senki sem szakította le, hogy bokrétába kösse, mert nagyon is közönséges volt. Még a kövek közül is ez a virág sarjadzott ki s még hozzá ugy nevezték, hogy „pongyola pitypang.”
„Szegény, megvetett gyom!” mondá az almavirág „te nem tehetsz róla, hogy az lettél, a mi lettél, s hogy ily közönséges vagy. De hát úgy van az a növényeknél is, mint az embereknél: kell különbségnek lenni.”
„Különbségnek?” mosolygott a napsugár s megcsókolta az almavirágot, de megcsókolta a pitypangot is künn a mezőn. Így tettek a napsugarak mindannyian; ép úgy megcsókolták a pompás virágokat, mint az egyszerűeket.
Az almavirág eddig sohasem gondolkozott arról a végtelen szeretetről, melyet a jó Isten minden teremtménye iránt érez; de a napsugár többet tudott már erről s így szólt az almavirághoz: „Te nem látsz tisztán, te nem látsz messzire! Ugyan mondd csak, melyik megvetett gyom az, a melyet annyira megszántál?”
„A pongyola pitypang!” felelt az almavirág. „Senki sem köti bokrétába, sőt lábbal tapossák, mert annyi van; s mikor aztán magba megy, akkor pehely gyanánt röpköd s oda tapad az emberek ruhájára. Bizony csak gyom az szegény!”
Egyszerre csak egy csapat gyermek érkezett a mezőre; a legkisebbik még járni sem tudott, csak a többiek vitték ölben. Mikor testvérei letették a fűbe, a sárga virágok közé, a gyermek hangosan felkacagott örömében, ide-oda csúszkált s leszedve a sárga virágokat, egyenként megcsókolta őket ártatlan örömében. A nagyobb gyermekek pedig letörték a virágok szárát s gyűrűket csináltak belőlük, míg végre egy egész lánc keletkezett s azzal aztán feldíszítették egymást, míg a legnagyobbak gondosan kiválogatták azokat a szálakat, melyeken már a pehelyszerű korona libegett, a mely olyan mesterileg van finom szálakból és pelyhekből összeállítva. Ezt aztán ajkukhoz emelték, hogy egy lehelettel elfújják, mert a nagymama azt mondta, hogy a kinek ez sikerül, az még ez évben új ruhát kap.
A megvetett virágot ebben a kérdésben csalhatatlan jósnak tartották.
„Látod?” kérdé a napsugár, „látod a szegény virág szépségét és hatalmát?”
„Csak a gyermekek előtt látszik szépnek és hatalmasnak!” felelt az almavirág.
Ekkor egy öreg anyóka közeledett s letérdelve a földre, tompa, nyeletlen késével a virágok gyökerénél kezdett ásni, s aztán egyenként kihuzta azokat a földből. Egy részüket pótlék gyanánt akarta felhasználni a kávéhoz, a másik részt pedig a gyógyszertárban szándékozott eladni orvosság gyanánt.
„A szépség mégis csak többet ér”, mondá az almavirág. „A szépség birodalmába csak a kiválasztottak juthatnak! Van különbség a növények közt is csak úgy, mint az emberek között.”
A napsugár Istennek mindenkire kiterjedő szeretetéről beszélt s arról, hogy az Úr mindég egyenlően oszt el mindent.
„Ez csak a te véleményed!” mondá az almavirág.
E percben többen léptek a terembe, köztük a fiatal grófnő, ki az almavirágot a virágedénybe helyezte s az ablakba állította, hogy a napsugár reá süthessen. A grófnő most egy virágot tartott kezében, s a virág körül tölcsérszerűleg néhány levél volt elhelyezve, hogy azt a széltől megóvják. Az úrhölgy oly gonddal vitte a virágot, hogy az almafa ága kénytelen volt észre venni, hogy ennyi figyelemben ő maga sem részesült. Végre nagy vigyázva tárta szét a leveleket s íme, mi tűnt elő! A megvetett pitypang pelyhes koronája! Saját kezűleg tépte le a grófnő a mezőn az egyszerű virágot s a legnagyobb gonddal őrizte a széltől, nehogy a finom pehelyszálak közül csak egy is leessék.
„Mily szépnek alkotta Isten e virágot!” mondá a grófnő. „Még ma lefestem az almavirággal együtt, mert habár az igen szép is, azért ez az egyszerű virág ép annyi szépséget nyert Istentől. Bár mily különbözők is, azért mégis mindkettő oda illik a szépség birodalmába.”
S a napsugár újra megcsókolta az egyszerű virágot s megcsókolta az almavirágot is, melynek levelei e percben mintha egy kissé elpirultak volna.
Szöveg forrása: Andersen meséi. Szabadon átdolg. Andt Pál; a Reclam-féle kiadás után ford. Bp., 1890. Helyesírásilag gondozott szöveg.
