Friss hírek

Megosztás

NET-PENNA online vers- és meseíró verseny

Ajánló a beérkezett alkotások közül:

Almási-Wagner Kinga: A macska

Diego teljesen átlagos fiú. Azt a divatot hordja, amit a többi vagány srác az osztályban, ugyanolyan zenéket hallgat… egyszóval semmi furcsa. Külsőre nincs is benne semmi különös. Sötétbarna haj, barna szem, szeplője nincs, csak pattanásai, amik viszont borzasztóan idegesítik. A haját mostanság növeszteni kezdte (bár ha őszinte magához, ő is tudja, hogy csak azért, mert éppen az a divat). Igazából úgy érzi, hogy csak egyetlenegy dologban más, mint a többiek: nagyon szereti az állatokat. Igazából az egész emiatt történt.
A parkban kezdődött. Amikor Diego meglátta A cicát. Akkor a cica még egészen apró volt. Ott lapult a bokor alatt, és egérszürke színével teljesen beleolvadt a környezetébe. Ha nem villan meg a gyönyörű, citromsárga szeme, Diego talán észre sem veszi. De észrevette. Ám ezt egyetlen apró mozdulatával sem jelezte. Hiszen ott voltak a haverjai, akikkel gördeszkázni szokott (ugyanis rajong a gördeszkázásért). Ha ők észreveszik a cicát, biztos hogy bántották volna. A fiú pedig nem akarta ezt.
Náluk afféle szokás volt, hogy iskola után összegyűltek a parkban, és megbeszélték a napi eseményeket. Általában nem szokott túl hosszú lenni. Szerencsére ezen a napon is gyorsan végeztek. Gyors köszönés után szétszéledtek. Ám Diego ott maradt. Óvatosan közelebb sétált a cicához. Az semmi jelét nem mutatta, hogy észrevette volna a fiút. Diego még közelebb lopakodott. Lassan kinyújtotta a kezét. Hátha… hátha megengedi a cica, hogy megsimogassa őt…
Már majdnem hozzáért a keze a cica fejéhez, amikor az észbe kapott. Szeme kitágult a rémülettől, villámgyorsan felugrott és menekülni kezdett. De pár lépés után összerogyott. Diegónak csak most tűnt fel, hogy milyen borzasztóan sovány a cica. „Te jó ég!”- gondolta. Villámgyorsan járt az agya, hogy mit tudna most csinálni. Aztán eszébe jutott, hogy a zsebpénzéből még maradt egy kicsi. Felállt, és futni kezdett a bolt felé, amely szerencsére nem volt messze a parktól. Még zárás előtt odaért. Keresgélni kezdte a macskatápokat, ám mivel még sohasem vásárolt ilyet, ötlete sem volt, hogy hol keresse. Végül az egyik sarokban találta meg őket. Két konzervet tudott kifizetni. Nemsokára már szaladt is vissza a cicához. Gyorsan felbontotta az egyiket. A macska mohón rávetette magát. Nemsokára már a második konzervet lefetyelte. Diego eközben ránézett az órájára. „Ilyen késő van már?! Anya megöl, ha nem érek haza időben!”- Végül otthagyta a cicát a konzervvel, és készített neki egy fekvőhelyet. Aztán sietve hazament. Szerencsére nem kapott túl nagy szidást.
Másnap lemondta a találkozót a haverjaival a parkba. Azt mondta, hogy nem ér rá. Ők pedig nem nagyon firtatták a dolgot. Diego pedig egész délután a cicával barátkozott. Sikerült elérnie, hogy a macska közel engedje magához, sőt, estefelé még egy simogatást is eltűrt. Amikor hazament, azon gondolkozott, hogy ha tehetné, minden délután a cicával játszana. De nem tehette meg. Nem mondhatott le minden egyes baráti találkozót! A holnapin ott kell lennie – gondolta. Valóban ott volt a találkán, de egyáltalán nem ott járt az agya. Minduntalan a bokrok felé nézegetett. Nincs-e véletlenül ott a cica. De nem volt ott. Végül úgy döntött, hogy nem bír ki még egy napot a cica nélkül. Bejelentette, hogy a holnapi gyűlésről sajnos hamarabb kell elmennie, mert a kistestvérére kell vigyázzon. A fiúk – bár nem nézték jó szemmel – de beletörődtek a dologba. A másnapi gyűlés után, amint elkéredzkedett, már szaladt is a cicához. Egyre jobban összebarátkozott vele, és a cica is ragaszkodóbb lett. Már egyáltalán nem elviselte, hanem szerette a simogatást.

Telt-múlt az idő. Eljött a pillanat, amikor a cica megengedte, hogy Diego felemelje, eljött a pillanat, amikor a cica megengedte, hogy Diego elvigye őt valahová a gördeszkáján, és eljött az idő, amikor a cica felnőtt. Ekkor Diego már majd’ egy éve ismerte a cicát, és nagyon szoros kapocs alakult ki kettőjük között. A fiú néha egyszerűen úgy érezte, hogy a cica minden szavát érti, még a gondolatait is. És ez nagyon jól esett neki. Eközben egyre kevesebbszer járt el az parkbeli találkozóra. A fiúk pedig egyáltalán nem hiányoztak neki. Most jött rá, hogy igazából eddig sem azért barátkozott velük, mert ténylegesen szimpatikusak neki, hanem csak azért, mert ők voltak a vagányak. Ahogy egyre jobban leszakadt a vagányok csoportjáról, egyre inkább kialakult a saját stílusa. Már egyáltalán nem tartotta menőnek a szakadt nadrágot, inkább az elegánsabb ruhadarabok nyerték el a tetszését, amik egyébként jobban is álltak neki.
De ez a változás feltűnt a srácoknak is. Figyelni kezdték Diegót, és egyszer észrevették a cicát. Ezután teljesen megváltozott a hozzáállásuk. Bántani kezdték a fiút, és – ami a legrosszabb – a cicát is. Diegót az ugyanis hidegen hagyta, hogy beszólogatnak neki a folyosón, de azt nem tűrte el, hogy bántsák a macskát.
Először a cicán csak néhány horzsolás volt. Diego azt gondolta, hogy leesett valahonnét, és egyáltalán nem gyanakodott. De amikor a macskának egyre több új sérülése lett, ráadásul vágások is megjelentek rajta, gyanút fogott. Pár nap megfigyelés után meg is látta a fiúkat. Azon az estén nagyon későn bírt csak elaludni. Azon gondolkodott, hogy hogyan oldhatná meg a helyzetet. De végül ötlet nélkül nyomta el az álom. Talán még sokáig semmit nem tudott volna tenni, ha egy nap véletlenül meg nem hallja a fiúk beszélgetését. Onnantól egy hétre szervezett támadást terveltek ellene és a cica ellen. Igazából Diego ennek az ötletnek az okát akkor sem értette, és bárhányszor visszaemlékezett később, nem tudott rájönni, hogy mi lehetett az indíték. De most már muszáj volt cselekvésre szánnia magát.
Az addig hátralévő egy hetet gyakorlással töltötte az ötlete megvalósításához. Felfrissítette a gördeszkástudását, és megtanult néhány új ugrást. Ezután tovább szoktatta a cicát a gördeszkázáshoz. A vállára vette őt, és gurult néhány kört. Később kisebb ugrásokat is megtanult vele. A hét végére a cica már teljesen megszokta a zökkenőket, egyszer még el is aludt Diego vállán. Végül eljött az akció napja.
Diego szokás szerint a macskával töltötte a délutánt a parkban. Ám aznap magával vitte a deszkáját is. Figyelte az óráját, és amikor eljött az idő, amit a fiúk megbeszéltek a támadásra, feltette a cicát a vállára, felpattant a gördeszkára. Tökéletes volt az időzítés. Épp amikor elindult, akkor rontottak ki a bokorból a fiúk. Diego a deszkán előnyben volt. Most a srácoknak még össze kellett szedniük a járgányukat. Eközben Diego – aki előre tanulmányozta, hogy hogyan tud minél hamarabb kijutni a parkból – már a bicikliúton száguldott. „Mint valami akciófilm!”- gondolta közben. Eszeveszett tempóban száguldottak, és Diego nem mert lassítani, nehogy elveszítsék azt a kevés előnyüket. Hiszen ha a fiúk biciklire pattannak, azzal gyorsabban tudnak haladni, mint ő.
Nemsokára kiértek a városból. A bicikliút minősége viharosan romlott, de Diego tudta, hogy nem sokat kell kibírnia ezen, nemsokára jobbra lesz a leágazás a tanya felé. Miközben villámgyorsan kerülgette a gödröket, és imádkozott, hogy senki ne jöjjön szemből. Végre elérkezett az elágazáshoz. Lekanyarodott. Itt most már jó volt az út, és amikor Diego hátranézett, nem látta, hogy bárki követné. Nemsokára felbukkantak a tanya épületei. Diego egészen közel gurult hozzájuk. Aztán lassított, és végül megállt. Levette a cicát a válláról. Az izgatott tekintettel nézett rá. Nem igazán értette, hogy mi folyik itt. Diego ránézett.
– Cicus! Nem tudom, hogy értesz-e, de azért elmondom neked: Nem jöhetsz vissza. Téged és engem is bántanak emiatt. Itt befogadnak. Minden vándort szívesen látnak, és te is az vagy. Többet törődnek veled, jobb ételeket kapsz… Jobb lesz itt neked! Ne gyere vissza többet! – Kicsit úgy mondta, mintha önmagát is győzködné. Hogy igen, ez a jó döntés. Kicsit megtaszította a cicát. Az szemrehányóan nézett rá. A fájdalom belehasított a fiú szívébe.
– Menj már!- kiáltott rá a cicára. Nem tudta volna elviselni, hogy a macska tovább maradjon itt. Hogy ráfüggessze ezt a szemrehányó tekintetet. Hiszen úgysem tudta elmagyarázni neki, hogy miért van ez az egész…
A cica elfutott az egyik épület irányába. Diego letörölte a könnyeit, amik kicsordultak a cica elküldése közben. Hátat fordított a tanyának. Lassan elindult visszafelé. Egy ideig még vissza-visszanézett, hogy nem követi-e a cica. De nem követte. Diego egyre gyorsabb iramra váltott. Mintha így akarná lerázni a bánatát.
Sok ideig sajgott még a lelkében a cica emléke. Aztán ahogy telt az idő. egyre kellemesebb emléknek tűnt. Diego soha nem bánta meg ezt a tettét. Tudta, hogy neki, és a cicának is így lett a lehető legjobb.

 

Iskola: Békásmegyeri Veres Péter Gimnázium
Osztály: 8.
Felkészítő tanár: Opauszki Norbert

Olvasd el a többi beküldött alkotást is!

Boldog
Boldog
60 %
Szomorú
Szomorú
10 %
Izgatott
Izgatott
10 %
Álmos
Álmos
0 %
Mérges
Mérges
0 %
Meglepett
Meglepett
20 %